Kankalin a tavasz hírnöke, temetheted a telet

hirdetes

Hamarosan számos nagyáruház és díszfaiskola polcain megtalálhatóak lesznek a kis színgombócok, a primulák vagy más néven kankalinok. Hihetetlenül édes és gyönyörűen színpompás virágzatukkal hívják fel magukra a szürke hétköznapoktól megfásult emberek figyelmét, talán ezért is annyira kelendőek. Bár maga a növény évelő (minden évben virágot hoz), sokan elvirágzásuk után a szemétre (jobb esetben komposztra) hajítják, pedig egy kis odafigyeléssel mi magunk is előre tudjuk hozni tél végére a virágzásukat, igaz, csak úgy, ha nincsenek kiültetve a kertbe, hanem cserépedénybe várják velünk együtt a tavaszt.

A mai hibridek a szártalan kankalin és a sudárkankalin keresztezéséből jöttek létre (Primula vulgaris x Primula elatior). Szaporítása magvetéssel történik, amelyet május végén – június elején érdemes megtenni. A szaporító ládákat 20 fok alatt tartsuk a földre helyezett raklapokon, biztosítsunk számukra árnyékolt, szellős, de ugyanakkor viszonylag magas páratartalmú helyet. Ha minden jól megy, akkor a magok 2-3 hét múlva fognak kicsírázni. A friss palántákat szintén árnyékolt helyen nevelgessük, a tűzdelés (szétültetés) időpontja 4-6 hét múlva esedékes, amikor már 4 levéllel magabiztosan rendelkezik a növényke (ha június elején vetünk, akkor július elején tűzdeljünk). Szerencsére viszonylag kis tápanyag igényű virágról beszélünk, ezért egy laza, tőzeges földkeverék ajánlott számára (5,5 – 6,5 pH-jú), amely kevés nitrogént tartalmazzon (mert attól csak nagy levelei lesznek, de virágja satnya lesz).

Az áttűzdelt növényeket tartsuk 20 fok környékén, e felett inkább csak meg fognak nyúlni (mi pedig kis tömzsi növényekre törekszünk). A 2. tűzdelést már 9-10 cm átmérőjű cserépbe végezzük el (aki már több éves példánnyal rendelkezik, az értelemszerűen nagyobb cserépbe helyezze át), éjjelente 12-15 fokon tartsuk. A virág differenciálódás időpontját november elején várjuk, ekkor 5-6 fokon tartsuk őket 1 hónapon át. Ezután a virágok meg fognak jelenni (kb. december végére), ilyenkor ügyeljünk arra, hogy minél több fény érje (ha télen sok fényt kap, a virágzás meggyorsítható), illetve folyamatos vízellátása legyen, de ne öntözzük túl, mert gombásodás és klorózis léphet fel! Az öntözés ne felülről történjen, mert elfolyik a leveleken a víz még mielőtt eljutna a talajához, inkább tegyünk vödörbe esővizet vagy szobahőmérsékletű vizet, mártsuk bele a cserepét és amit felszív, annyi víz elég kell hogy legyen neki.

Növényvédelem szempontjából leginkább a botrítisz támadhatja meg túlöntözéskor. Ha elsárgulnak a levelei, akkor az klorózis, illetve gombabetegségek közül még a levélfoltosodás jelenhet meg rajta. Kártevő állatok közül az üvegházi molytetű, a zöld őszibarack levéltetű (sima kis zöld színű levéltetvek) és ritkán, de a káposzta bagolylepke is meglepheti szeretett növénykénket.

Még egy dolog. A primulát gyógynövényként is számon tartják, meg ne próbáljunk otthon belőle gyógyteát készíteni, ugyanis hiper mérgező! Éppen ezért bármilyen szép, kisgyermekektől és házi kedvencektől távol (vagy nem elérhető helyen) tartsuk!

Bordás Melinda

„Kert…szívvel. Kert…ésszel.”

 

Legyél az első hozzászóló!

Küldj üzenetet!

Az email címed nem lesz látható.




4 × négy =